Öngondoskodással a jövődért !

hetediknagyjo@gmail.com 70 550 9200

2009.11.05.

 Ötszörös különbségek bankszámla díjak között! Segítünk választani

Forrás: Pénzcentrum

Legutóbbi számlacsomag körképünk óta számos banknál magasabb lakossági folyószámla-vezetési költségekkel találkozhatunk. A legtöbb helyen nem is a számlavezetési díjon, hanem inkább a különféle tranzakciós díjakon változtattak, melyek között meglehetősen nehéz eligazodni. 

Aki megpróbált már eligazodni a bankok különböző lakossági számlacsomagjai, illetve az abban foglalt szolgáltatások díjai között, bizonyára rájött, hogy nem egyszerű a feladat. Aki a "legjobb bankszámlát" keresi, azt ki kell ábrándítanunk, ilyen kategória ugyanis nem létezik. Éppen ezért mi sem vállalkoztunk arra, hogy rangsoroljuk a banki ajánlatokat, helyette inkább magukat a pénzintézeteket kértük meg, hogy ajánljanak számunkra egy-egy csomagot. 

Az ajánlatokat két általunk felvázolt ügyfél számára kértük be, akik átlagos fizetéssel rendelkeznek és teljesen hétköznapi tranzakciókat hajtanak végre. A következőkben a kapott ajánlatokat vetjük össze, melyeket 10 bank, 2009. október 29. - november 02. között szolgáltatott. A diákoknak, valamint nyugdíjasoknak szóló számlacsomagokat nem vettük figyelembe, hiszen az átlagos, fizetésből élő ügyfelek esetére voltunk kíváncsiak.

Ötszörös eltérés is lehet!

Az általunk felvázolt A-ügyfél havi 100 000 forint jövedelemmel rendelkezik, melyet minden hónapban az adott kereskedelmi banknál nyitott számlájára utaltat. A postára járás elkerülése érdekében beszedési megbízást ad a banknak, hogy ezúton egyenlítse ki három közüzemi szolgáltatóval szemben fennálló havi számláját, ezenkívül bankon belül (15 ezer forint) és bankon kívül (20 ezer forintot) is utal át pénzt, mindezt otthonról az interneten keresztül. Készpénzt háromszor vesz fel egy hónapban, kétszer saját ATM-ből (20, illetve 10 ezer forintot) és egyszer idegen ATM-ből 5 ezer forintot.

A tíz bank ajánlata közül A-ügyfél számára - csakúgy, mint három hónappal ezelőtti körképünkkor - az MKB Bank nyújtja a legkedvezőbb ajánlatot, amely mindössze havi 350 forintba kerül. A legdrágább csomag, amit a Citibank ajánl, több mint ötször annyiba kerül, ami éves szinten 17 ezer forintos eltérést jelent.

bankszamlaktsgpic01.jpg

A Citibank saját ajánlatánál hozzátette, hogy Citibank DUO díjcsomag esetén jóval kedvezőbb díjakkal számolhatnak az ügyfelek, melynek az a feltétele, hogy havonta kétszer 100 000 forintot utaljanak a számlára. Vagyis ha két, egy háztartásban élő 100 ezer forintos jövedelemmel rendelkező ügyfél együtt bankol, akkor számukra a csomag havi költsége mindössze 283 forint.

Mit, hol és mennyiért?

következő két táblázatban az A-ügyfél által kezdeményezett tranzakciók díjait foglaltuk össze bankonkénti bontásban. Bár egyes bankok nem ugyanazt a csomagot ajánlották ügyfelünknek, mint három hónappal ezelőtt, mégis bejelöltük, hogy mely tranzakciók lettek drágábbak, és melyek olcsóbbak legutóbbi körképünkhöz képest (zölddel jelöltük, ha csökkenés, pirossal, ha áremelkedés történt).

bankszamlaktsgpic02.jpg

A Citibanknál látható számlavezetési díj emelkedés valójában nem emelkedés, hiszen egy új csomagot ajánlott a bank. A KDB banknál ugyanakkor valóban drágulásról beszélhetünk a közüzemi beszedési megbízások esetén, hiszen három hónappal ezelőtt még csak 40 forintba került ugyanez a tranzakció, ugyanakkor a bankon belüli átutalás díja csökkent.

bankszamlaktsgpic03.jpg

Különösen fontos díjtétel sokak számára a készpénzfelvétel díja, hiszen legtöbben ATM-en keresztül jutnak pénzükhöz. Míg a megelőző hónapokban jórészt nem történt változás ezen tranzakció díjaiban, most három bank esetén is drágább lett az idegen ATM használata, a KDB bank pedig saját bankautomatáinak használata esetén is emelte az árat. Előbbi esetén a legmagasabb díjat továbbra is az OTP számítja fel, ugyanakkor azt meg kell jegyezni, hogy az OTP a legnagyobb és országosan a legteljesebb lefedettséget biztosító ATM-hálózattal rendelkező bank (2000 ATM országszerte), vagyis aki OTP bankkártyával rendelkezik, annak elvileg nem nehéz saját ATM-et találnia. 

Itt-ott keményen drágítottak a bankok

B ügyfelünk jellemző tranzakciói nagyjából megegyeznek A ügyfelével, kivéve, hogy 30 ezer forinttal magasabb fizetést vihet haza minden hónapban, a bankban is ad fel pénzt az internetes utalás helyett, valamint rendelkezik állandó átutalással. Mivel bármikor előfordulhat, hogy meghibásodik az ATM, vagy nincsen benne megfelelő címlet, ezért ilyenkor bankfiókban is lehet pénzt felvenni. Erre az esetre vonatkozik a havi egyszeri 10 ezer forintos banki készpénz felvét. Ezen kívül 1 szolgáltató felé közüzemi beszedési megbízást is ad.

B-ügyfél banki oldalról tehát egy problémásabb ügyfél, több papírmunkát igénylő tranzakciót hajt végre, így aztán többe is kerül számára a havi számlavezetés. Számára a legkedvezőbb csomagot továbbra is az AXA Bank kínálja, bár már magasabb havi díjért, 522 forintért. A legdrágább csomag ennek több, mint háromszorosába kerül, és a Citibank ajánlja (bár számára is elérhető a fentiekben bemutatott, Citibank DUO csomag).

bankszamlaktsgpic04.jpg

Van, ami drágult, van, ami olcsóbb lett...

bankszamlaktsgpic05.jpg


Ha a részletes tranzakciós táblázaton végignézünk, láthatjuk, hogy a K&H Bank emelt leginkább díjain, bár a számlavezetési díját csökkentette.

A Citibank által újonnan ajánlott csomag esetén a közüzemi beszedési megbízás, valamint a bankon kívüli átutalás olcsóbb lett, azonban az ATM használat díjai kedvezőtlenül alakultak.

bankszamlaktsgpic06.jpg


Az Erste és a K&H szintén emelte egyes díjtételeit. 

Ha bárki úgy döntene, hogy az olcsóbb számlavezetés, tranzakciós költségek, netán kedvezőbb kamatozás miatt számlacsomagot, netán még bankot is váltana, néhány dologra érdemes odafigyelni.

Régi számlánkat például csak akkor szüntessük meg, ha az újat már megnyitottuk, amin érdemes az első összeg beérkezéséig annyi pénzt elhelyezni, hogy a különböző banki költségeket biztosan fedezze.

Mindenképp értesítsük az összes olyan intézményt, vagy személyt, akitől rendszeres átutalást kapunk, megváltozott számlaszámunkról, valamint azokat is, akik megbízás alapján pénzt emelnek le arról, hogy ezentúl az új számlánkat használják. 

A számla megszüntetése nem egyenlő azzal, hogy lemerítjük azt, külön írásbeli nyilatkozat szükséges a felmondásához, méghozzá általában személyesen, egy formanyomtatvány kitöltésével. A megszüntetésért egyes bankok díjat számítanak fel. 

Ha rendelkeztünk telebank, mobilbank vagy internetbank szolgáltatásokkal, ezeket is meg kell szüntetni, bár ezekhez általában nem szükséges személyesen befáradni a fiókba.











Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 17
Heti: 48
Havi: 269
Össz.: 27 365

Látogatottság növelés
Oldal: Bankszámla költségek
Öngondoskodással a jövődért ! - © 2008 - 2024 - csaladivagyon.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »